Kazinczy-kódex

Az elkészítés helye
Az elkészítés ideje	1526 és 1541 között
A nyelvemlék anyaga	papír
Levélszám	102 levél
Méret	150×110 mm
Őrzőhely	Országos Széchényi Könyvtár, Budapest (Magyarország)
Jelzet	MNy 11
Egyéb	– bastarda írás – 19. századi sötétbarna, díszítetlen bőrkötés –
Digitalizált változat	folyamatban...
Digitalizálás helye, ideje	Országos Széchényi Könyvtár

Leírás

A kódex nagy valószínűséggel az óbudai klarisszák számára készült, egyetlen kéz munkája. Másoló-szerkesztője – amint ez az utóbbi kutatások során kiderült – F. fráter, azonos a Tihanyi kódex scriptorával, azaz feltehetően Lippai Ferenc, aki az 1510-es évek közepétől kezdve több mint két évtizeden keresztül meghatározó szerepet töltött be a ferences rend történetében. F. fráter a kódexek írása közben egy pillanatra sem feledkezik meg olvasóiról. Egyszerre van jelen másolóként, szerzőként s olykor talán fordítóként, de az olvasó nevében is rezonál. Szabadon változtat a szövegeken, ha másként nem, akkor a saját gondolatait – leginkább tanácsait – szövi bele. A kötetek felépítését is kiszámítja, koncepciója mindkét kódex esetében alaposan átgondolt.
A Kazinczy-kódex bővelkedik tanító szándékú, ugyanakkor fordulatos olvasmányokban: prédikációk, legendák (Szent Elek, Szent Anna, Szent Orsolya és a tizenegyezer szűz, Antiochiai Szent Margit legendája) és példák egész sorát adja, ezek azonban sajátos és meglepően arányos egységbe olvadva követik egymást, ami különös harmóniát kölcsönöz a kötet egészének. A nyelvemlék – szépirodalmi szempontból is – legérdekesebb darabjainak keleti vonatkozású mesés legendáit tekinthetjük. Legértékesebb közülük a kötet központi helyén található s középkori kódexeinkben máshol nem szereplő Barlám és Jozafát legendája. Az eredetileg Buddha megtéréséről szóló indiai mese – mely görög közvetítésen át krisztianizált formában került be a Legenda aureába – főként szerkezeti sajátosságaival tűnik ki. A cselekmény egyszerű gondolatmenetét a régi és új vallás feletti viták teszik változatossá, ezek ugyanis apróbb történetek és példák láncolatát alkotva voltaképpen keretes elbeszéléssé alakítják a mű egészét.
Prédikációinak fő forrása Temesvári Pelbárt, legendái pedig leginkább a Legenda aureából merítettek – s nagyrészt a Mária-tisztelet jegyében készültek: Mária haláláról, A jegyesét Szűz Máriáért elhagyó magyar királyfi története, Mária nevének betűiről, Szent Anna legendája.
A Mária haláláról szóló prédikáció jóval teljesebb változatban szerepel a Tihanyi kódexben, Pelbárt Stellariumának más fejezeteiből is merítve, kivonatos formában pedig a Horvát-kódexben is felbukkan. Szent Anna legendáját a Kazinczy-kódex tömörített változatán kívül csupán a Teleki-kódex tartalmazza teljes terjedelmében. Szent Orsolya és a tizenegyezer szűz legendáját azonban az Érdy-, az Érsekújvári- és a Nádor-kódex is közli. Antiochiai Szent Margit életének regényes története, vértanúsága pedig – ettől némileg eltérő feldolgozásban – az Érdy-, a Lázár- és a Cornides-kódexből is olvasható. Az Elek-legendának a Legenda aurea szövegéből készült fordítását hat kódexünk tartalmazza: az Érdy-, a Kazinczy-, a Lobkowicz-, a Nádor-, a Peer- és a Tihanyi. Szorosabb összefüggés csak a Kazinczy- és a Tihanyi kódex verziója között mutatható ki, de a lélektani ábrázolás s a nyelvi formába öntés szempontjából egyaránt a Kazinczy-kódexé valamennyi közül a legsikerültebb változat.
A történelmünk viharos időszakában készült könyvecske története viszonylag jól nyomon követhető. A kiindulási pont Óbuda, ahonnan a török elől menekülő Klára-szüzek 1541-ben magukkal vitték a kéziratot Pozsonyba. A pozsonyi klarisszák olvasmányai között mindvégig ott szerepeltek a tulajdonukba került kódexek, köztük a Kazinczy-kódex gazdag olvasmányanyaga is. Ennek fontos bizonyítékát a könyv elé kötött hajdani kötéstábla őrzi, külső borítóján a következő possessori bejegyzéssel: Conuentus posoniensis.
A Kazinczy-kódex történetének újabb állomáshelye a 18. század első negyedére tehető, mivel minden jel arra utal, hogy a klarisszákkal együtt a könyvecske a pesti zárda tulajdonába került. A kódex vándorútja azonban ezzel még nem ért véget, sorsa 1782-ben, a szerzetesrendek II. József rendeletével történő feloszlatásakor újabb s egyben szerencsés fordulatot vesz, mivel Kuthy Klára pesti apátnő magával vitte Egerbe a becses kincset. Felfedezője Vitkovics Mihály, aki egy másik ferences eredetű kézirattal (a mai Vitkovics-kódex szövegével) együtt véletlenül bukkant rá Egerben, 1803-ban. A felfedezés körülményeivel kapcsolatban azonban Vitkovics nem árul el közelebbit, s homályban marad az is, hogy mikor engedte át a régiségeket Jankovich Miklósnak. Az átadás időpontjára nézve feltételezhető, hogy hamarosan, azaz még talán 1804-ben megtörténhetett. A kézirat Jankovich Miklós gyűjteményének megvételével (1836) a Nemzeti Múzeum tulajdonába került, de valószínűleg még néhány évig Jankovich használatában maradt. A kódex mai kötését 1852-ben kapta, s névadása is ekkorra tehető, Toldy Ferenc nevezte el a magyar irodalom körüli érdemeiért Kazinczy Ferencről.

SZÖVEGKIADÁS

SZAKBIBLIOGRÁFIA