Nagyszombati kódex
| Az elkészítés helye | Óbuda, klarissza kolostor |  |
| Az elkészítés ideje | 1512, 1513 | |
| A nyelvemlék anyaga | papír | |
| Levélszám | 202 levél | |
| Méret | 210×150 mm | |
| Őrzőhely | Esztergomi Főszékesegyházi Könyvtár, Esztergom (Magyarország) | |
| Jelzet | MSS III. 178 | |
| Egyéb | – bastarda írás – budai reneszánsz vaknyomásos bőrkötését 1966-ban restaurálták – | |
| Digitalizált változat | ||
| Digitalizálás helye, ideje |
Leírás
A Nagyszombati kódex három tartalmi egységből álló, utólag egybekötött, valószínűleg az óbudai klarissza kolostorban egyetlen kéz által másolt, elmélkedéseket, a bűnbánatot és a gyónást elősegítő írásokat tartalmazó kézirat. Ismeretlen scriptora azonos a Nádor- és a Simor-kódex másolójával, valamint a Debreceni kódex ötödik kezével. Óbudai eredete magyarázhatja tartalmi érintkezését egyes nyulak szigeti domonkos kódexekkel (Érsekújvári kódex, Winkler-kódex).
A kódex első, 1513-ban másolt (ld. p. 158) tartalmi egysége (p. 1–158) az Eckhart mester-tanítvány, domonkos misztikus, Henricus Suso (Heinrich Amand Seuse) egyetlen latin nyelvű munkájából, a Horologium sapientiaeből tartalmaz egy korábbi latin másolat készítője vagy a magyar fordító, esetleg másoló által tudatosan kiválogatott részleteket (passiórészletek, Mária-siralom). Az incipit tévesen Szent Anzelmnek tulajdonítja a szöveget. A második, 1512-ben másolt (ld. p. 306) szövegegység (p. 161–306) a bűnbánatot elősegítő kisebb elmélkedéseket, lelki tükröt és egy példát tartalmaz (szövegpárhuzamok a Debreceni és az Érsekújvári kódexben). Végül az utolsó, datálatlan szövegegységben (p. 307–403) a gyónásra való előkészülésben segítséget nyújtó bűnlajstrom, alapvető egyházi tanítások, a Credo, a Pater noster és az Ave Maria magyarázata, más kódexeinkben is szereplő kisebb imádságok, valamint az Érsekújvári kódexben és a Példák könyvében szintén szereplő, a tunyán zsolozsmázó szerzetesekről szóló példa olvasható.
Kódexünket a török elől menekülő apácák vihették magukkal Pozsonyba. Szintén tőlük juthatott Kolenicz Márton, diószegi plébános tulajdonába, akinek 1617-ben kelt latin posszesszor-bejegyzése olvasható az előtábla belső oldalára kiragasztott előzéken. A következő híradás a kódex sorsáról 1811-ből származik Palkovich György teológiai tanártól, aki az esztergomi káptalan nagyszombati kéziratainak jegyzékét készítette el. A főkáptalani könyvtár 1852 őszén költözött Nagyszombatból Esztergomba. Azóta a kódex az esztergomi Főszékesegyházi Könyvtár tulajdona. Nevét korábbi őrzési helyéről kapta. A 19. század során a kéziratot tanulmányozás, lemásolás vagy kiállítás céljából többször Budapestre vitték (1835, 1838, 1874–75, 1882). 1836-ban Döbrentei Gábor készíttetett róla másolatot (MTAK Ms 876/I–III.). Egy újabb másolat (MTAK Ms 878.) 1847 és 1852 között készülhetett róla.
Korondi Ágnes
