Müncheni kódex
| Az elkészítés helye | Tatros (ma Târgu-Trotuş, Románia) |  |
| Az elkészítés ideje | 1466 | |
| A nyelvemlék anyaga | papír és pergamen | |
| Levélszám | 125 levél | |
| Méret | 200×135 mm | |
| Őrzőhely | Bayerische Staatsbibliothek, München (Németország) | |
| Jelzet | Cod. Hung. 1 | |
| Egyéb | – bastarda írás – 16. századi vaknyomásos bőrkötés – | |
| Digitalizált változat | http://daten.digitale-sammlungen.de/~db/0008/bsb00087531/images/ |
|
| Digitalizálás helye, ideje | Bajor Állami Könyvtár, München (Bayerischen Staatsbibliothek), 2014. |
Leírás
A Müncheni kódex a négy evangélium magyar fordítását tartalmazza. A 108. levél rektóján, a János-evangélium végén vörös tintával írt kolofon olvasható, amely tájékoztat a másoló személyéről, a másolás helyéről és idejéről. Eszerint a kéziratot Németi György, Henzsel Imre fia fejezte be Moldvában, Tatros városában 1466-ban. Németi Györgyről további adatokat nem ismerünk; mivel a kolofonban semmi nem utal arra, hogy klerikus lett volna, elképzelhető, hogy világi másoló volt. A kézirat gyakorlott írónak mutatja. Valószínűleg tőle származnak az egyes evangéliumok kezdőoldalán látható többszínű, tollrajzos lapszéldíszek és iniciálék. A kötetben Németi György írása, azaz az első kéz mellett még további két kéz különböztethető meg. Mindkettő egy-egy rövid részletet másolt: a második kéz a 21. levél verzóján a második hasábban öt sort írt le, a harmadik kéz pedig a 66. levél rektójának második hasábjától a 67. levél rektójának második hasábjáig mutatható ki. Ennek a két személynek a kilétéről azonban semmit sem tudunk.
A bibliai könyvek előtt egy nyolc levélből álló ívfüzetben a jelenleg ismert legkorábbi magyar nyelvű kalendárium olvasható, amely az 1416–1435. évekre érvényes. A hetedik levél rektóján egy naptárkerék, verzóján egy táblázat található. Ezek segítségével állapítható meg a vasárnapi betű (littera dominicalis) és az arany szám (aureus numerus), melyek lehetővé tették az év egy konkrét napjának meghatározását. A kalendáriumot tartalmazó első ívfüzet pergamen, egyébként a kódex anyaga papír.
A Müncheni, a Bécsi és az Apor-kódex szervesen összetartozik: a három emlék a legkorábbi magyar bibliafordítás különböző részeit tartotta fenn, melyet a szakirodalom jelentős része Huszita Bibliaként tart számon. Az eredeti fordítás keletkezési ideje az 1416. évet követő egy-két évtizedre tehető a Müncheni kódexben található naptár alapján. Közvetlen forrását nem a Szentírás, hanem liturgikus könyvek jelentették; a Müncheni kódex forrása feltehetőleg egy evangeliarium volt. Nyelvemlékeink közül először a Bécsi és a Müncheni kódexben jelenik meg a mellékjeles helyesírás.
A kötet eredeti rendeltetését, első birtokosait nem ismerjük, sorsát csak a 16. századtól követhetjük nyomon. A 8. levél rektóján található birtokosbejegyzés arról tanúskodik, hogy a kézirat Johann Albrecht Widmanstetter (1506–1557), korának egyik legismertebb humanistája és diplomatája kezébe került. Az orientalista nyelvész szenvedélyes könyvgyűjtő volt, egyedülálló könyvtárát a kortársak is megcsodálták. Sajnos nem tudjuk, hogy a magyar nyelvű kódex milyen úton jutott el hozzá. Widmanstetter gyűjteményének számos darabját beköttette, címfelirattal látta el, továbbá possessorbejegyzés gyanánt beírta a könyvekbe a nevét. A kéziratot jelenleg is az általa készíttetett vaknyomásos sárgásfehér bőrkötés védi, az elülső fedőlap külső oldalán pedig a következő cím olvasható: Quatuor Evangelia lingua Hungarica. Valószínű, hogy a humanista könyvgyűjtő nem sokat foglalkozott az evangéliumok magyar fordításával. Azokat a könyveket ugyanis, amelyeket behatóan tanulmányozott, széljegyzetekkel látta el, ilyen jegyzetek azonban nyelvemlékünkben nem fordulnak elő.
Widmanstetter könyveit halála után, 1558-ban V. Albrecht bajor herceg szerezte meg, lerakva ezzel a Müncheni Udvari Könyvtár alapkövét. Ettől kezdve a Müncheni kódex sorsa összefonódott az Udvari Könyvár sorsával, melynek ex librise most is látható a kézirat előtáblájának belső oldalán. A legújabb kutatások mutatták ki, hogy a nyelvemléket nem Fejérváry Miklós fedezte fel 1834-ben, hanem valószínűleg Fejérváry Gábor 1833-ban. A kéziratot korábban Jászay-kódex néven tartotta számon a szakirodalom első kiadója, Jászay Pál után. Jelenlegi nevét őrzési helyéről kapta.
Kertész Balázs
