Cornides-kódex

Az elkészítés helye	Nyulak szigete, Domonkos-rendi apácák kolostora
Az elkészítés ideje	1514–1519
A nyelvemlék anyaga	papír
Levélszám	215 levél
Méret	185×135 mm
Őrzőhely	ELTE Egyetemi Könyvtár, Budapest (Magyarország)
Jelzet	Cod. Hung. 4
Egyéb	– bastarda írás – barna bőrkötés, 1847 körül –
Digitalizált változat	https://edit.elte.hu/xmlui/handle/10831/10540
Digitalizálás helye, ideje	ELTE Egyetemi Könyvtár

Leírás

A mai Cornides-kódex feltűnően hosszú másolási ideje egyrészt azzal magyarázható, hogy két része eredetileg különálló volt; másrészt pedig azzal, hogy Ráskay Lea maga szerkesztette a kötet(ek)et. Ő a munkája során nemcsak a kódex funkcióját, hanem társai igényeit is figyelembe vette. A könyvet – amint erre a szövegben utal – közös használatra, felolvasásra szánta. Bár még négy, 1510 és 1522 között készült nyelvemlék (a Domonkos- és a Horvát-kódex, a Margit-legenda és a Példák Könyve) köthető személyéhez, Ráskay Lea csak ebben örökítette meg nevét: Végeztetik Szent Iustina asszonynak élete. Úrnak esztendejében Ezer öt száz tizenhét esztendőben. Ráskay Lea (f. 184v). Az előkelő származású, művelt soror a Nyulak szigeti domonkos apácakolostor könyvtárosi és titkári teendőit is ellátta. Bejegyzései azt sejtetik, hogy az országos politika iránt is érdeklődő személy lehetett: Ezen [1514] esztendőben lőn az keresztes had, magyar országnak örök emléközeti, kiben veszének sok nemes urak az kegyetlen pór hadnagyoknak kegyetlenségek miatt (f. 130v). Ezen [1518] esztendőben gyöleköztek az magyeri urak es minden nemesek Báccsá [Bácsra, országgyűlést tartani], valami lészen benne (f. 167v). Ezen [1519] esztendőben hala meg Perényi Imreh magyer országbeli nádorispán (f. 169r). Ezen [1515] esztendőben szentelték meg az kápolnát, Szent Katerina asszony napján, vasárnapon (f. 204v). A Cornides-kódex szövegét tizenhat esetben rubrikálta az az ismeretlen nevű apáca, aki a Példák Könyvén (3. kéz) és a Gömöry-kódexen (5. kéz) is dolgozott. Ő valószínűleg Ráskay tanítványa és segítője volt. A csonka kódex két részből áll. A De tempore prédikációrész a liturgikus évet követi, a De sanctis pedig legendagyűjtemény. Az első részt (Szűz Mária élete és szentsége, Mindenszentek, Karácsony, Húsvét, Mennybemenetel, Pünkösd, Szentháromság, Úrnapja, Mindenszentek, Kiskarácsony, Vízkereszt) jórészt a naptári év határozta meg, a másodikat a kolostor lakóinak igényei is befolyásolták. Helyet kaptak benne az általuk különösen tisztelt szentek csakúgy, mint az apácák égi pártfogói (Szent Dorottya, Ágota, Julianna, Potentiana, Ilona, Visitatio Mariae, Antiochiai Margit, Praxedis, Bereck [ő az egyetlen férfiszent], Jusztina, Nagycsütörtök, Lucia, Ágnes, Halottak napja). Mint látható, az első rész szövegegységeinek sorrendje nem minden esetben helyes, a második részben pedig néhány olyan ünnep is bekerült a szentek közé, amelynek inkább a De tempore részben lett volna a helye. A prédikációk forrásai Johannes Herolt, Paratus és Temesvári Pelbárt művei, a legendáké elsősorban a Legenda aurea. Feltűnő az is, hogy a Szent Lucia és Ágnes életét tartalmazó ívfüzet (f. 199–210) az egyetlen, amelyik nincs megvonalazva, így szövegtükre jóval nagyobb a többiénél. A mai kódexben közvetlenül ezután következő Halottak napi beszéd eleje hiányzik, s hogy valamennyire kerek legyen, csonkán maradt mai első mondatát egy 17. századi kéz kiegészítette. A Nyulak szigeti domonkos apácák a mohácsi csata után értékeikkel együtt Körmendre, majd Kőszegre menekültek. 1527 tavaszán visszatértek a Szigetre, két év múlva azonban – a törökök újabb bevonulása miatt – elhagyták otthonukat, ezúttal vélhetőleg Pozsony felé. 1536 nyarán talán újra visszatértek, de négy évvel később végleg távoztak a Szigetről. Rövid kassai tartózkodás után (Nagy)Váradon telepedtek meg. 1541-től 1563-ig éltek ott, majd pedig 1567-től 1618-ig Nagyszombatban. Az egyre fogyatkozó létszámú közösség 1618-ban a pozsonyi klarisszáknál lelt otthonra. Az utolsó dominikánus apáca 1637-ben bekövetkezett halála után az egykori domonkos rendi közösség értéktárgyai, ereklyéi, könyvei stb. a nekik végső otthont adó pozsonyi klarisszák tulajdonába kerültek. Az ő kolostoruk 1782-ben történt feloszlatása után került könyveik egy része – elsősorban Winkler Mihály útján – az Egyetemi Könyvtárba. Az Egyetemi Könyvtár nyelvemlékei közül a Cornides-kódex De sanctis része, a Könyvecse… és a Példák Könyve ekkor egybe volt kötve. Az, hogy a Sándor-kódex része volt-e az egykori kolligátumnak, nagyon kétséges. A Cornides-kódex De tempore része és a Bod-kódex pedig valószínűleg nem volt benne. Az egykori kolligátum vaknyomásos barna bőrkötésének csak előtáblája maradt fenn (Cod. Hung. 4a). Az erre kiragasztott előzéken olvasható jegyzék csak a Cornides-kódex De sanctis részének tartalmát, a Könyvecsét és a Példák Könyvét sorolja fel. A listát készítő 17. századi kéz a Cornides-, a Horvát-, a Nádor-, a Virginia-, a Weszprémi-kódexbe és a Példák Könyvébe is tett bejegyzéseket. Ezek egy része másolási utasítás, ami azt mutatja, hogy a pozsonyi klarisszák a 17. században a hozzájuk került késő középkori kódexeket nem csak használták, hanem – legalább részben – tovább is másolták. (Sajnos ilyen, általuk készített kéziratot ma sehol nem tartanak nyilván.) Nem ismert, hogy az említett kéziratrészek melyike volt eredetileg különálló, s melyek voltak közülük esetleg egybekötve már a 16. században is. Az ún. Cornides-kolligátum egybekötése a pozsonyi korszakban történt, valószínűleg a domonkos apácák könyveit tovább használó klarisszák végez(tet)ték el a 17. században. Lázs Sándor véleménye szerint a Cornides-kódex De tempore része és a Bod-kódex – valószínűleg a Sándor-kódexszel együtt – később, feltehetően már a 19. században került a kolligátum mellé. Így Illés László 1841. április elejétől június végéig az összesen hat kéziratrészről egyetlen – nem teljesen megbízható – másolatot készített (MTAK KRKGy, Ms 864). Ugyanő előzőleg, január elejétől március közepéig a Nádor- (Uo., Ms 862); utóbb, július elejétől augusztus közepéig pedig a Weszprémi-kódexet (Uo., Ms 873) másolta le. A kéziratcsomag 1846. május 4-én még bontatlan volt, de Toldy Ferenc könyvtárigazgató 1848. november 24. előtt szétköttette, s egyúttal nevet is adott a régi-új nyelvemlékkódexeknek. A munkát valószínűleg Dobocsányi Ignác, az Egyetemi Könyvtár könyvkötői feladatokat is ellátó szolgája végezte el. Ennek során a kéziratokat oly mértékben körbevágták, hogy több helyütt nem csak a széljegyzeteket, hanem a főszöveget is megcsonkították. Szerencsére az ekkor elveszett szavakat legalább részben megőrizte az Illés László által készített másolat. Az igazsághoz az is hozzá tartozik, hogy már a 17. századi egybekötéskor is körülvághatták a kódexeket, de akkor – mint az Illés-féle másolatból egyértelműen kiderül – a szöveg nem sérült. Valószínűleg a 17. századi egybekötés során festették pirosra a kolligátum metszését. Ennek nyomai a Példák Könyvén ma is látszanak. A már említett előtáblára kiragasztott előzéket a mai kódexek lapjaival összehasonlítva kitűnik, hogy a 19. századi körülvágás során alul-felül összesen kb. 7–10, a hosszanti oldalon pedig mintegy 2–3 mm veszett el. A Cornides-kódexet Toldy Ferenc nevezte el Cornides Dániel történészről, aki 1784-től haláláig a Könyvtár másodőre és az Egyetem címer- és oklevéltan-professzora volt.

SZÖVEGKIADÁS SZAKBIBLIOGRÁFIA