Székelyudvarhelyi kódex
| Az elkészítés helye | Tövis |  |
| Az elkészítés ideje | 1526–1528 | |
| A nyelvemlék anyaga | papír | |
| Levélszám | 188 levél | |
| Méret | 141–142×100–104 mm | |
| Őrzőhely | Székelyudvarhely, Tamási Áron Gimnázium, az egykori római katolikus főgimnázium. Korábban a plébánián őrizték. (Odorheiu Secuiesc, Románia) | |
| Jelzet | – | |
| Egyéb | – kurzív és bastarda írás – egykorú fatáblás, két dupla bordára fűzött vaknyomásos barna bőrkötés – | |
| Digitalizált változat | ||
| Digitalizálás helye, ideje | Székelyudvarhely, Haáz Rezső Múzeum Tudományos Könyvtár, 2013. |
Leírás
Apácák számára készült vegyes tartalmú ferences kódex. Öt, egy ideig különállóan használt rész egybekötéséből keletkezett. A kódex egyes részeinek első és utolsó lapjai erősebben szennyezettek, több helyen csonkák. A kézirat mai formájában hat tartalmi egységet foglal magában, amelyet hat kéz írt. Öt kéz, egymástól jól elkülöníthető kurzív, egy pedig bastarda írást használt eltérő helyesírással.
Az első, legterjedelmesebb rész (p. 1–232) egy kéz munkája, amely mellékjeles helyesírást használ. Az ószövetségi Judit könyvét és a legrégibb magyar nyelvre fordított katekizmust, az Örök boldogságnak fundamentumát tartalmazza. Személyes hangvételű utószavából kiderül, hogy a Székelyföldről származó Nyújtódi András ferences szerzetes 1526-ban fordította és másolta Judit nevű apáca húga számára, hogy ne legyen cellájában az ő szentjének könyve nélkül. Apácákhoz szóló gondoskodó intelmeivel és közbeszúrt, rövid magyarázó megjegyzéseivel mind a két mű sok egyéni megoldással élő, önálló alkotás. Judit könyvének fordítása Szent Jeromos latin Biblia-fordításából, a Vulgátából készült. Független az 1450 körül másolt, Bécsi kódexben található szövegtől. Nyújtódi András fordítását már nem sokkal később, 1539-ben önálló magyar irodalmi alkotás is követte. Tinódi Lantos Sebestyén históriás éneke, Judit asszony históriája, a vallásos tanítószándéka miatt Európában igen népszerűvé vált, de már világias elemeket is felhasználó Judit-feldolgozások első magyar változata.
A kódex eredetileg különálló második része (p. 233–312) a kolofón alapján Tövisen készült 1528-ban, tulajdonosa és talán másolója is Nyújtódi Judit volt. Az ugyancsak mellékjeles helyesírású, bastarda írással másolt, halálról szóló elmélkedést és példagyűjteményt több műből (pl. Temesvári Pelbárt, Johannes Herolt, Michael de Ungaria) válogatták össze, némelyik részt az élőszó fordulatait követve valószínűleg csak emlékezetből jegyezték le. Egy rövid példázat Szent Imre „királyról” is megemlékezik.
A harmadik és a negyedik rész egy-egy szerzetesi életre vonatkozó elmélkedést tartalmaz. A szent engedelmességről szóló elmélkedés (p. 313–321, a harmadik kéz írása) latin eredetije nem ismert, míg a szerzetből kitérés veszedelmes voltáról és a szerzetben megtartásról szóló (p. 323–356) Guilelmus Peraldus: De eruditione religiosorum első könyve harmadik részének fordítása. A kézirat kezdősorait tévesen Szent Anselmnek tulajdonítják. A 13. századi domonkos szerzetes, Peraldus munkáit gyakorta forgatták és fordították magyar nyelvre. A Guary-kódex Rágalmazásról szóló fejezetének és a később, nyomtatásban megjelent Vásárhelyi Gergely: Vilag kezdetitöl fogva iosagos es gonosz czelekedeteknek példáinak summája (1622–1623) című írásának is az ő egyik műve, a Summa de vitiis et virtutibus című példagyűjtemény a mintája. Peraldusnak a kódexben található elmélkedését ketten másolták, a 337. lapon egy mondaton belül váltva egymást (negyedik és ötödik kéz). A második másoló a saját, korábban megszokott helyesírásával folytatja az előzőleg félbe hagyott mondatot. Úgynevezett keverékhelyesírást követ, amely eltér az előbbi kéz mellékjel nélküli helyesírásától.
Az ötödik részben, amely a hatodik kéz írása (p. 357–376), a vasárnapi evangéliumi olvasmányok csonka sorozata olvasható. Az evangéliumi helyek sorrendje a ferences, illetve a római perikóparendszert követi. Másolója nagyon sokat hibázik, mintha nem értené az előtte álló szöveget. A kódexben olvasható evangéliumi perikópák párhuzamos helyei számos más nyelvemlékben is előfordulnak. Ezeket táblázatos formában felsorolja a Székelyudvarhelyi kódex újabb kritikai kiadásának bevezetője.
A kódex első tulajdonosa Nyújtódi Judit volt, ezt támasztja alá az első két rész kolofónja. A kódex 16. század közepi erdélyi reneszánsz bőrkötése azt bizonyítja, hogy a különálló részeket már a 16. század közepén egybekötötték. A kézirat 16. század utáni sorsát nem ismerjük, az első kötéstábla hátára ragasztott előzéken lévő tollrajzos Jézus és Mária monogramok alapján Lukinich Imre azt feltételezte, hogy a kötet egykor a székelyudvarhelyi jezsuita kollégium tulajdonában állt. Fancsali Dániel gyergyószentmiklósi plébános, majd székelyudvarhelyi tanár és igazgató későbbi bejegyzése alapján az bizonyos, hogy 1810-ben az ő tulajdonában volt a kódex, és őtőle került a székelyudvarhelyi katolikus gimnázium könyvtárába. Itt fedezte fel 1876-ban Szabó Sámuel kolozsvári református kollégiumi tanár.
Lauf Judit
