Esztergomi iskoláskönyv
| Az elkészítés helye | Esztergom | |
| Az elkészítés ideje | 1463–1476 | |
| A nyelvemlék anyaga | papír | |
| Levélszám | 224 levél | |
| Méret | 218×148 mm | |
| Őrzőhely | Országos Széchényi Könyvtár, Budapest (Magyarország) | |
| Jelzet | Cod. Lat. 410 | |
| Egyéb | – latin nyelvű – 19. századi papírkötés | |
| Digitalizált változat | ||
| Digitalizálás helye, ideje |
Leírás
A négy különálló részből egyesített kódex 1463 és 1476 között másolt szövegeket tartalmaz. Ezeket az esztergomi káptalani iskola tanára (sublector) szerkeszthette egybe saját használatára, így mentett meg értékes forrásokat a felügyelete alatt folyó oktatási tevékenységről. A távoli vidékekről egybegyűlt diákjait e kódex segítségével a lelkipásztori hivatásra készítette fel: a mozgó ünnepek kiszámítására, a híveik kötelező szentgyónásának előkészítésére, illetve az egyszerű, anyanyelvi prédikációk megszerkesztésére. Kódexünk a török uralom idején Esztergomból Bécsbe, a Hofbibliothek-ba került, ahonnét a Velencei egyezmény juttatta vissza Magyarországra 1933-ban.
Az öröknaptárként használható Mária-himnusz (Salve preclara celorum regina) (f. 6r–9v) a húsvéti ünnepkör vasárnapjainak kiszámítására szolgált. Szövegét Nicolaus plébános jegyezte le 1463-ban. A másoló megmentette a forrásszöveg kolofónját is, amely ma már csak UV fénnyel olvasható, eszerint azt Kelemen esztergomi főesperes másolta a bázeli karthausi kolostorban 1433. június 15-én.
Nicolaus de Blonia 1476-ban lejegyzett szentségekről szóló traktátusának részleteivel (f. 26–126) a Mátyás és Podjebrád György közötti konfliktus, illetve a cseh trónutódlás körüli harcok során megerősödő huszita tanok visszaszorításához szükséges lelkipásztori tudnivalókra taníthatta a sublector felvidéki növendékeit.
Az 1450 körül Krakkóban keletkezett verses Tízparancsolatot (f. 127r–138r) 1463-ban jegyezték le az esztergomi káptalani iskolában, melyhez az itt szereplő kommentár valószínűleg szintén Esztergomban keletkezett. E szöveg a tanulóknak a kötelező szentgyónás előkészítéséhez és a nagyböjti prédikációk szerkesztéséhez nyújtott hasznos segédanyagot. Évenként december 17-én, amikor a vesperáson az „O sapientia” antifónát énekelték, a káptalani iskola tanárának kellett beszédet tartania az esztergomi székesegyházban, ebben nyújtottak segítséget a kódexben található beszédvázlatok (f. 160v–162r), amelyek szervetlenül illeszkednek az év végi főbb ünnepek prédikációi közé (f. 150–224). Az utolsó oldalra (f. 224) Esztergom védőszentjének, Szent Adalbertnek a szekvenciáját (Corona sanctitatis) másolták magyar kurzív hangjegyírással a 16. század elején.
A szövegek iskolai használatáról Tízparancsolatba és a prédikációkba bejegyzett magyar szavak (Esztergomi glosszák) is árulkodnak. A 127. rektó oldalon kezdődik a verses Tízparancsolat, ahol a vers egyes szavai fölött azok latin szinonimái és olykor magyar megfelelői is olvashatók (nem thwri, ÿech, goromba, fog). Az átírásban kék és piros színnel elkülönített latin illetve magyar glosszák használatát mutatja a kommentár kezdete, ahol a vers szavait a föléjük írt latin szinonimák segítségével értelmezték a diákok, így egyszerre gyarapították latin és magyar szókincsüket. E szöveg különös értéke abban rejlik, hogy a később anyanyelven folyó lelkipásztori munka nyelvi előkészítésébe nyújt bepillantást: a latin nyelvű szövegek tanulmányozása jelen esetben a magyar nyelv fejlesztését is szolgálta.
Németh András
