Gyulafehérvári kódex – Gyulafehérvári sorok

Gyulafehérvári kódex
Az elkészítés helye veszprémi egyházmegye Gyulafehérvári sorok, f. 125r
Az elkészítés ideje 14. század első harmada
A nyelvemlék anyaga pergamen
Levélszám 198 levél
Méret 150×120 mm
Őrzőhely Batthyaneum, Gyulafehérvár (Alba Iulia, Románia)
Jelzet R. III. 89
Egyéb kurzív írás
Digitalizált változat
Digitalizálás helye, ideje


Gyulafehérvári sorok
Az elkészítés helye
Az elkészítés ideje 14. század első harmada
A nyelvemlék anyaga
Levélszám Gyulafehérvári kódex, f. 50r, 125r, 154r
Méret
Őrzőhely
Jelzet R. III. 89
Egyéb
Digitalizált változat
Digitalizálás helye, ideje


Leírás

A középkori magyar nyelvű prédikáció történetének második legkorábbi szövegemléke a ferences eredetű Gyulafehérvári sorok. Az első összefüggő nyelvemlék, a Halotti beszéd, egy szerkönyvben maradt fenn a temetési szertartás részeként, ami azt jelenti, hogy a szöveg állandósult. Ez tehát kivétel. A korban latin nyelvű prédikációk, prédikációvázlatok alapján prédikáltak anyanyelven Európa-szerte, így Magyarországon is. Az Ómagyar Mária-siralmat megőrző domonkos eredetű Leuveni kódex egy ilyen latin prédikációs segédkönyv volt, melyben a lapszélekre írt néhány magyar glossza jelzi, hogy magyar nyelvű prédikációkhoz is használták.
A 13–14. századi hazai ferences prédikációs gyakorlatról egyetlen kódexünk tanúskodik közvetlenül. A kötetre Varjú Elemér hívta fel a figyelmet, amikor margóin 1898-ban felfedezte az azóta Gyulafehérvári sorokként számon tartott magyar nyelvű rímes sorokat. A kötetben olvasható latin beszédvázlatok szerzői többnyire 13. századi híres párizsi ferences prédikátorok. A latin sermók vázát rímes divíziók és distinkciók alkotják. Ezek egy-egy gondolati egység felosztását, összetevőinek felsorolását, megkülönböztetését jelentik. Felépítésüket tekintve azonos grammatikai szerkezetek sorozatáról van szó, melyek a párhuzamos szerkezet miatt rímelnek. Ezek persze nem versek a rím és a ritmus ellenére sem, hiszen e felsorolások önmagukban értelmezhetetlenek, viszont könnyen megjegyezhetőek.
Igényesebb hallgatóság esetében a latinhoz hasonlóan a magyar beszédek váza is azonos szerkezetű, egymással rímelő szószerkezetekből (tagokból) épült fel. A Gyulafehérvári kódexben három latin sermo margóján találunk magyar nyelvű rímes distinkciókat.
Az első a Circumcisio ünnepére (Jézus körülmetélése, január 1.) írt beszédvázlat alsó margóján kapott helyet (f. 50r). Ez az ünnep egyúttal Jézus neve napja. Ezúttal a magyar ferences talált egy témába vágó, Jézus nevére írt latin akrosztichont, amelyet a lap szélére másolt, s ezt ugyanitt nagy rutinnal le is fordította.

I–ucunditas merencium Háborúságban valóknak kegyessége,
(szomorkodók öröme)
 
E–ternitas vivencium Élőknek örök élete,
(halandók örök élete)
 
S–anitas languencium Kórságban valóknak egészsége,
(betegek egészsége)
 
U–bertas egencium Szükségben valóknak bősége,
(szűkölködők bősége)
 
S–atietas esuriencium Éhezőknek elégsége.
(éhezők jóllakása)
 

A magyar prédikátor a fordításnál elhagyta az akrosztichont, így a rímes divízió (a név öt betűre való „felosztása”) – műfaj-technikailag – egy öt tagú rímes distinkcióvá vált. Az öt tag Jézus öt tulajdonságát „különbözteti meg”, melyek a földi szenvedés minden fajtáját megszűntetik. A vázlatot memorizálva a ferences barát az egyes tagokat már önállóan fejtegethette a prédikáció során.
A második magyar distinkció a Szent Tamás-sermo margóján olvasható (f. 125r). A distinkció alapja az a kérdés, hogy a kételkedő apostol utódai, a mai keresztények hogyan láthatják meg Krisztust. Négyféle lehetőséget sorol fel a sermo, a lapszélen csak a magyar fordítás olvasható:

In mirifici operis indicio, Csodálatos művének jelenetében,
In verbi oris sui testimonio, Önön szájával mondott igének tanúságában,
In sacri altaris mysterio, Szent oltáron kenyér képében,
In sui imaginis vestigio. A keresztfán függő képében.

Az első tag kifejtéséből kiderül, hogy a „csodálatos művön” Krisztus csodáit kell érteni. Krisztus „önnön szájával mondott igéi” a Szentírásban olvashatók. A harmadik tag az oltáron a Krisztus testévé változtatott kenyér. A negyedik tag szó szerinti fordítása: „Az ő képének lenyomatában”, azaz Krisztus ábrázolásában. Később így szól erről: „A kép azt ábrázolja, akinek a képéről szó van. Azért van Krisztus képe az imateremben kifüggesztve, hogy ezt szemlélve magát Krisztust lássuk.” A magyar prédikátor képzeletében a feszület jelent meg: nem fordít tehát, hanem értelmez.
A kódex harmadik magyar nyelvű distinctiója az utolsó lap alján (f. 154r) olvasható, s egy passió-beszédhez kapcsolódik. A fenti példák jól illusztrálják, hogy a distinkciókra épülő prédikáció-szerkesztési technika milyen természetesen működött magyar nyelven már a 14. század elején. A Gyulafehérvári sorok mindenképpen magas szintű magyar nyelvű prédikációs gyakorlatról tanúskodnak.

Madas Edit

SZÖVEGKIADÁS

SZAKBIBLIOGRÁFIA